RÓLUNK MONDTÁK

Móni:

Egy kedves Barátnőm nyitotta a Harmónia Egészség Stúdiót. Anetthez már jártam fül akupunktúrára váll és derék fájdalommal többször is. Most örömmel meglátogattam az Egészség Stúdiójában is, ahol egy kellemes, jó hangulatú délelőttöt töltöttem.

Nekem is fáj olykor itt-ott - de mint sokan - én is úgy vagyok ezzel, hogy majd ha lesz időm, foglalkozom vele. Most adódott erre idő, lehetőség, alkalom :)

Megcsináltattam a Joalis állapotfelmérést. A vizsgálat során szakszerű magyarázatot kaptam, hogy az értékek mit jelentenek, milyen tünetek okai lehetnek. Na ezek voltak azok, amikre eddig azt mondtam: majd holnap foglalkozom vele..... és ez így megy egy ideje :( Testünk jelez, ha valahol a stressz, helytelen étkezés és a testmozgás hiánya miatt nem jut elegendő energia a belső szerveinknek, csak figyelembe is kell venni. Anett mindezt könnyed stílusban meg is értette velem. Ha már ott voltam a MeriDim energetikai műszeres vizsgálatot is megcsináltattam. Már csak azért is, mert győzött a kíváncsiság: vajon a két vizsgálat eredményei összhangban lesznek-e egymással? És.... IGEN :)

A fénypontja a napnak a Kyokei iFly.2 Medical masszázsfotel volt. Már maga a kényelem netovábbja.... működés nélkül is, de amikor elindul a masszázsprogram, na az tényleg stresszoldó. Kikapcsol, nyugtat és a fájó pontokat ellazítja a masszázs során. Nem tudok síelni, de úgy éreztem magam, mint aki siklik a legmagasabb pályán lefelé, majd lebeg a meleg tengeren, a hullámok pedig lágyan ringatják.

Én csak ajánlani tudom mindenkinek. Ha csak pár perced van, térj be egy DEMO all-in kényeztető masszázsra a Stúdióba! Megéri :)


Afrodité:

Kedves Anett!

Szeretném megköszönni azt a rengeteg törődést és maximális figyelmet amit kaptam tőled, mikor Nálad jártam!

Ezért szívesen megosztok néhány dolgot másokkal is!

Én egy materialista beállítottságú, tapasztalati ember vagyok. Úgy gondoltam, ami nem a nyugati orvostudomány alapján működik, az biztos a "ráolvasással" lehet egyenértékű.

40 év felett azért az ember több komoly és kevésbé komoly egészségügyi problémával megküzdött már, vagy épp küszködik.

Én is jártam orvostól-orvosig, sokszor azt sem tudtam, hogy az adott tünet, milyen szakirányú ellátást igényel.

Aztán sok időt és pénzt áldoztam arra, hogy jobban legyek mind fizikálisan, mind mentálisan. Aztán észrevettem, hogy mennyire mindenki csak a saját szakterületével törődik és igazán SENKI NEM LÁTOTT ENGEM! Akkor ajánlotta nekem egy ismerős Anettot, próbáljam ki az általa használt terápiás módszert! Persze nem igazán hittem ebben, de mivel a Covid miatt is a szakorvosi központok le voltak terhelve, jobbnak láttam nem kivárni a sorom, hanem merni egy új szemlélettel megismerkedni!

Tehát bejelentkeztem Anett érdi stúdiójába, ahol már is megnyugodtam, mikor elém jött, szívélyesen fogadott, ízesített ásványvízzel kínált, majd kötetlenül beszélgetett velem, hogy oldja a feszültségem. Szinte észre sem vettem mikor elkezdődött a vizsgálat és halkan csipogott a gép, a laptopon pedig megjelentek a mérési eredmények.

Aztán jöttek az érdekes kérdések, hogy itt, vagy ott, fáj-e, vannak-e ilyen-olyan tüneteim?! Pedig én el sem mondtam miért jöttem el hozzá! Akkor vált világossá, hogy Anett TELJESEN ÉS KOMPLEXEN LÁT ENGEM! Még a nem régi vér és vizelet eredményeimet is hozzávetőlegesen végig tudtam tesztelni a gépének segítségével. Nekem ez tapasztalati, tárgyi bizonyítéka annak, hogy ez fájdalommentesen, kevés pénz és idő ráfordítással igen is működik! Most az idős szüleimet viszem majd el Anetthoz és a barátnőimet is arra buzdítom, lehet nem pszichológus kell a lelki bajukra sem, hanem Anett, aki a probléma gyökerét kezeli, és nem magát a tünetet! Szóval azt hiszem, nekem Anettot írta fel vényre a sorsom és szeretném, ha mindenki ennyire boldog lenne akár pár órára havonta, mint mikor ott van ezzel a csodás segítővel! KÖSZÖNÖM ANETT!!

Afrodité


Attila Budapestről:

Barátainktól kaptam meg az elérhetőséget, azzal a szándékkal, hogy a COVID miatt leromlott és életveszély felé tartó állapotom javulását segítsék. Anett segítségével sikerült megúszni a kórházat és a maradandó károsodást, pedig az orvosaim megállapították, hogy komoly szövődményekkel kell számolnom! Ezt követően az Érden lévő stúdióban folytattuk a kezelést, ami alapján minden információt kiderített az egészségi állapotomról (az előzményekről is - segítség és információ adás nélkül ) és ez alapján kapom a megfelelő étrend-kiegészítőket és életviteli javaslatokat. Amióta ezeket szedem és figyelek a különböző általa javasolt allergizáló ételek elhagyására rengeteg panaszom megszűnt és minőségi javulást tapasztalok a mindennapjaimban! Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, energiával telibb és koncentráltabb vagyok !

És a stúdióban lévő masszázs fotel csak hab a tortán!! :)

Mindenkinek szívből ajánlom a szolgáltatásait, aki egy kicsit is egészség tudatosabban akar élni és képbe kerülni a saját testének- lelkének problémáival és azok megoldásaival, mert van második esély !!!!!

Üdvözlettel ajánlva: Attila